Igaz a hír, hogy a rajongókkal ágyba is bújtok?
TOM: Nem teljesen igaz. Ha van egy lány, aki bejön, akkor miért hagyjam ki? Még fiatalok vagyunk, és régen a tengerészeknek is volt minden kikötőben egy-egy barátnője, így amikor megérkeztek valahova, máris volt egy "ismerősük". Szerintem ebben semmi kivetnivaló nincs, csak ügyesen kell intézni.

Mit jelent az, hogy ügyesen?
TOM: Hát illik előre tisztázni, hogy én mit szeretnék, mert nem szabad senkinek az érzelmeivel játszadozni. Azt nem tartom korrekt dolognak.
BILL:Én meg pont az ellentéte, romantikus alkat vagyok. Az igaz szerelmet keresem, és hiszem, hogy egyszer meg is találom. Én az a fajta srác vagyok, aki képes éjszakákon át beszélgetni. Azt gondolom, hogy mindenki összeakad egyszer az igazival, csak nem veszi észre.

Hogy ismerkedtek a lányokkal?
BILL: Hát, mióta ismertek lettünk, elég nehéz - legalábbis nekem. Tom és Georg kicsit lazább.
TOM: Köszi a szimpatikus jellemzést! Szerintünk egyszerűen semmi gáz nincs abban, hogy egy-egy helyes lánynak megadjuk a számunkat, vagy egy cetlin tudatjuk velük, hogy melyik hotelben lakunk. Ha odajönnek, eltöltünk egy kellemes estét vagy órát, és ennyi. Én nagyon bírom, hogy bárhol feltűnünk, csajok százai sikítoznak, a nevünket üvöltözik, és attól, hogy rájuk nézünk és odasziázunk, totál boldogok. Örülök, ha a dalainkkal képesek vagyunk adni valamit a rajongóinknak, ami a hétköznapokból hiányzik nekik. A rengeteg köszönő levél alapján pedig azt gondolom, ha holnap vége lenne ennek az egésznek, akkor is megérte.

Hogy tudjátok kezelni a sikítozó tiniket?
BILL: Én a normális kapcsolatteremtés híve vagyok. Ha kedvesen mosolygok rájuk, és érzik, hogy én is csak egy ember vagyok, általában megnyugszanak. A turnén például a Schrei című szám közben mindig felhívok egy rajongót a színpadra, hogy érezze a közönség, foglalkozunk velük. Előfordult, hogy egy lány a dal végéig a nyakamban lógott, és szinte énekelni sem tudtam, úgy összapréselt. Hiába próbáltam lefejteni magamról, csak szorított egyre jobban. De általában nagyon kedvesek, kérnek egy-egy puszit, egy aláírást, esetleg egy közös fotót...
TOM: Én is szívesen adok puszikat a helyes lányoknak, de a színpadon engem kicsit gátol a gitárom a mozgásban. :-)))

Ha jól tudjuk, a színpadon kívül nem hagyod ki a közelebbi kapcsolatokat sem...
TOM: Jaj, ne má'! Most utoljára beszélek erről, mert kicsit eldurvultak a dolgok. Az történt, hogy egy buliban egy Ann-Katrin nevű lány odajött hozzám és dumáltunk. Nagyon helyes volt, és kicsit közelebbi kapcsolatba kerültem vele - pontosabban megfogtam a fenekét, és csókolóztunk. Egy fotós az egészet megörökítette, és másnap az összes újságban címlapon jelentek meg a képek. A rajongók pedig elkezdtek nyomozni a lány után, és viszonylag hamar kiderítették, hogy ki ő. Féltékenységük nem ismert határokat, és szegény lányt életveszélyesen megfenyegették. Azóta nem mer egyedül az utcára lépni, mindenhova a szülei kísérik. Úgyhogy nem sült el túl szuperül a dolog.

Igaz, hogy fiúk is írnak nektek?
TOM: Persze. Bár először fura volt, hogy fiúk is lelkesednek értünk, de már kezdem megszokni! Mondjuk szerencsére engem nem érint ez a téma, hanem inkább a másik felemet...
BILL: Persze, fokozd csak a pletykákat!!! Enélkül is állandóan megkapom, hogy a fiúkra bukom! Mindezt csak azért, mert érzékenyebb vagyok az átlag pasiknál. Különben is, a legtöbb levelet Gustav kapja, amiből kiderülhet, hogy a fiúk körében az izmos dobos csávók a menők...